A királylány meg a kisgida

Olvasási idő: 2 Perc Egyszer egy király sétált a tengerparton, és nagyon megszomjazott. Amikor lehajolt a vízhez, hopp, elkapta valaki a szakállát. A király kérte, hogy engedje el, de a vízből az a valaki így szólt:

– Ígérd meg, hogy tizennyolc év múlva ideadod azt, akit nem hagytál otthon, akkor elenged­lek.

A király gondolkodás nélkül meg is ígérte neki. Amikor hazatért, ott találta a lányát, aki éppen most született. Amikor a lánya tizennyolc éves lett, az apa felkészült, hogy kimegy a tengerre: jobb, ha nem látja a saját szemével a szerencsétlen lányt. Felkészült, és elment éjjel, a lányát ott hagyta, amint aludt. Reggel felkelvén a lány körbejár mindent szobát, sehol senkit sem talál, csak amikor benéz az ólba, látja, hogy ottmaradt egy kis kecske. A kecske mondja:

– Oldozz el engem, én elviszlek az apádhoz!

A lány el is oldozta. Csinált egy kis kocsit, rakott fel szénát magának, felültette a lányt és elindult. Ahogy mennek, lánykérőkkel találkoztak, akik éppen azért jöttek, hogy elvigyék a lányt. A lánykérők mondják:

– Kecske, kecskécske, hová mégy?

A kecske énekelve mondja:

– A vásárba, uraim, a vásárba.

– Kecske, kecskécske, mit viszel? – kérdezik a lánykérők.

– Szénát, uraim, szénát – feleli énekelve a kecske.

– Kecske, kecskécske, mi téged levágunk – mondják a leánykérők.

– Ne vágjatok le, urak, ne vágjatok le, elénekelek egy szép dalt nektek – és elkezdett énekelni:

Ül, ül egy lány A padon az ablaknál, Rutakoszorú a fején, Aranygyűrű az ujján, A kedvesét várja egyre.

A lánykérőknek nagyon megtetszett ez az ének, és tovább engedik a kecskét. Siet, szalad a kecske, hogy minél messzebbre kerüljön tőlük. A kecske látta, hogy újabb lánykérők jönnek vele szemben, nagyon megijedt, hogy elveszik tőle a királylányt. Kérdik a lánykérők:

– Kecske, kecskécske, hová mégy?

A kecske énekelve mondja:

– A vásárba, uraim, a vásárba.

– Kecske, kecskécske, mit viszel? – kérdezik a lánykérők.

– Szénát, uraim, szénát – feleli énekelve a kecske.

– Kecske, kecskécske, mi téged levágunk – mondják a leánykérők.

– Ne vágjatok le, urak, ne vágjatok le, elénekelek egy szép dalt nektek – és elkezdett énekelni:

Ül, ül egy lány A padon az ablaknál, Rutakoszorú a fején, Aranygyűrű az ujján, A kedvesét várja egyre.

Tetszett a kérőknek a dal és elengedték a kecskét a piacra, maguk pedig berontottak a kas­tély­ba. A kecske sietett, hogy minél gyorsabban eljusson a tengerhez. Amikor odaért, felkiáltott:

Király, király, Fond a tiszta selymet, Vesd át a tengeren, Sajnáld meg a lányodat, Essen meg a szíved a gyermekeden.

Meghallotta a király, hogy segítségért kiáltanak, elküldött egy hajót aranyszállal. Beszállt a kecske a királylánnyal a hajóba és elúszott. Miután kiúszott a tengerre, meglátta, hogy űzik őt a kérők. Odaszaladnak a kérők a partra és kiabálnak:

Király, király, Fond a tiszta selymet, Vesd át a tengeren, Sajnáld meg a vejedet, Essen meg a szíved a gyermekeden.

De a király nem selyemszálat küldött nekik, hanem szöszt, ami, mihelyt a hajó kiúszott a nyílt tengerre, elszakadt, és mindannyian a vízbe fulladtak. A kecskegida pedig a királylánnyal elutazott, és mindenki boldogan élt. A királylány nagyon szerette a kis kecskét és sohasem vált el tőle.