A hollókká varázsolt tizenkét fivér

Olvasási idő: 7 Perc Egy úrnak meghalt a felesége, és otthagyott neki tizenkét fiút meg egy lányt.

Egy idő múlva az apa eltervezte, hogy feleségül vesz egy másik nőt. Az boszorkány volt. Mondja is neki:

– A lány hadd maradjon, de a fiaidat égesd el, a hamvukat szórd bele egy papírba, és küldd el nekem, akkor férjhez megyek hozzád.

Az apa gondolkodott így, gondolkodott úgy, és nem tudta, hogy mit is tegyen. Fogta magát, és mindent elmesélt az egyik szolgájának. Az így válaszolt:

– Mit törődsz te vele? Hiszen az udvarban olyan sok a kutya. Égess el közülük tizenkettőt, szórd be a hamujukat egy papírba, pecsételd le, és küldd el. Talán észre sem veszi. Az esküvő után pedig, ha meg is találja őket, semmit sem tesz velük.

Az úr így is tette: elégetett tizenkét kutyát, a hamujukat beleszórta egy papírba, lepecsételte, és elküldte a boszorkánynak. Az átnézett minden apró kis papírdarabot, megszagolta, és azt mondta, hogy most szívesen feleségül megy a férfihez. Az esküvő után, amikor kiment az udvarba, szaglászni kezdett.

– Mi ilyen büdös itt? Mindenki, akire nincs itt szükség, váljon hollóvá, és repüljön el! – mondta.

A mostoha fiai akkor éppen a pincében voltak, és rögtön mind, egyik a másik után, fel az ablakba, és huss, elrepültek.

A férfinak csak egy lánya maradt. Az semmit sem tudott a bátyjairól, az apa megtiltotta az udvari embereknek, hogy beszéljenek róluk.

Egyszer – a lány ekkor már tizenkét éves volt – az udvari emberek beszélgettek:

– Csak ez az egy lány volt a halott úrnőnek?

Az egyikük így felelt:

– Dehogy! Volt tizenkét fiuk, de amikor az úr feleségül vette a boszorkányt, az mindegyiket elvarázsolta. Mind hollóvá változott és elrepült.

A lány, amikor meghallotta az udvari emberek beszédét, elhatározta, hogy elmegy megkeresni a bátyjait. Varrt tizenkét inget, tizenkét nadrágot, tizenkét lepedőt, párnahuzatot és miután mindent összecsomagolt, útra kelt.

Ment, mendegélt mezőkön, erdőkön át. Bárkivel is találkozik, mindenkitől kérdezi, nem látta-e a bátyjait, akik hollóvá változva repkednek. Mindenki azt felelte, hogy nem látták őket. Amint így mendegélt át egy nagy erdőségen, eljutott egy remetéhez. Amikor odament hozzá, meg­kérdezte, hogy látta-e a bátyjait, akik hollók formájában repkednek. A remete így felelt:

– Én nem láttam, de én vagyok az összes felhő ura, töltsd nálam az éjszakát, reggel össze­hívom a felhőket, lehet, hogy lesz olyan, amelyik látta őket.

Reggel a remete össze is hívta a felhőket. Amikor ráborultak a kis kunyhójára, sötét lett, mintha éjszaka lenne. Kiment az udvarra a remete, és kérdi a felhőket:

– Nem láttatok tizenkét fiútestvért, akiket hollóvá varázsoltak?

Mindegyik azt felelte, hogy nem láttak egyet sem, és mind elindult tovább a maga útján. Ekkor a remete mondja a lánynak:

– Ha ma ezen az erdőn fogsz átmenni, akkor estére megtalálod a fivéremet, aki szintén remete: neki minden szél fölött van hatalma. Ő megkérdi a szeleket, talán azok fújták el a testvéreidet.

A lány elment. Megy, mendegél át az erdőn, estefelé eljutott egy másik remetéhez. Bement hozzá megkérdezni, hogy nem látta-e, nem hallotta-e a fivéreit, akik hollókká változtak. Az így felelt: