A hazug és a szót szóra mondó

Olvasási idő: 6 Perc

– Megkövetem alásan a méltóságos főispán urat, de én ezt abba nem hagyhatom. Egyenesen a királyhoz apellálok, mert engem a méltóságos főispán úr minden törvény s minden igaz ok nélkül veretett meg.

Erre a főispán nem szólt semmit, azt is lassan mondta, hanem a szót szóra mondóhoz fordult s azt mondja neki:

– No, te gazember, hát igaz-e az, hogy Pesten meghalt a Jézus Krisztus?

– Megkövetem alásan a méltóságos főispán urat, én azt egész bizonyossággal nem merem állítani, hogy Pesten a Jézus Krisztus meghalt volna, mert nem láttam. Hanem azt láttam, hogy ott a földtől kezdve egész a magas égig mennyei lajtorják vannak támasztva, amelyeken feketébe öltözött angyalkák járnak le és fel.

Itt a főispán gondolkozóba esik s elgondolta, hogy minek volnának a földtől az égig támasztott mennyei lajtorják, ha csakugyan a Krisztus nem halt volna meg. Mondom, mikor ezt mind elgondolta, azt mondja a hazugnak:

– Hallod-e, barátom, lehet, hogy igazad van, lehet, hogy nincs. Azért ez szóm és mondásom, hogyha elállsz attól, hogy a királyhoz apellálsz, ne, itt van, adok háromszáz forintot pengő pénzben.

A hazug a háromszáz forintot szépen felvette s a felét, százötven forintot, a szót szóra mondónak adta. Így volt már a hazugnak háromszáz forintja és hetvenöt mogyorófapálcája. Aztán elváltak egymástól. Az egyik jobbra, a másik pedig balra ment s mindegyik szerencsésen hazajutott.

– No, apám-uram – szólt a hazug – itt van, háromszáz forintot szereztem össze hazugsággal. Hanem a dolog végén egy kis csombók van, már mint hetvenöt darab mogyorófa-pálca. Ezeket én tanulság okáért magamnak tartom meg, a háromszáz forintot pedig átadom kegyelmednek, hogy legyen miből élnie.

A hazug aztán hozzálátott a munkához, megfogta az ekeszarvát s ezt mégis könnyebbnek találta, mint azt a hetvenöt mogyorófa-pálcát. Eddig volt, mese volt, talán igaz se volt.