A halász és a gonosz szellem
– Hát ez igazán csodálatos! – mondotta a szultán. – Magam is látni akarom.
Nyomban újabb halért küldték a halászt, ez jött is hamarosan a négy hallal, de alig tette serpenyőbe a szakácsné, szétnyílt a fal, a nyíláson egy óriási fekete rabszolga jelent meg, szót váltott a halakkal, és felborította a serpenyőt. Ennek láttára rettenetesen megijedt a szultán. Mindjárt sejtette, hogy ezek nem lehetnek igazi halak, s hogy ami itt történik, valami különös, csodálatos dolog. Elhatározta, hogy addig nem nyugszik, amíg ennek végére nem jár.
Hívatta a halászt, és megkérdezte, hogy hol fogta a halakat.
A halász megmondta. De ilyen tóról senki sem tudott. Ekkor a szultán megparancsolta, hogy néhány katona kísérje el a halászt a tóhoz, aztán ő maga is odamegy a vezírrel. Hamarosan odaértek a tóhoz, amelyet idáig csakugyan senki sem látott. Amikor a tó partján felverték a sátrakat, a szultán halkan, hogy más ne hallja, ezt mondta a vezírnek: