A fűzfavessző
A paraszt, aki a fűzfát ültette, már régen meghalt, de a fa csak egyre nőtt. A legidősebb fiú kétszer is lemetszette az ágait tüzelőnek. S a fűzfa csak egyre nőtt. Körülnyirbálták, de tavaszra megint csak ágakat növesztett, s habár ágai vékonyabbak voltak, mégis kétszer akkorára nőttek, mint azelőtt, akár a csikó sörénye, ha megnyírják.
Telt-múlt az idő, már a legidősebb fiú is régen felhagyott a gazdálkodással, új település keletkezett a vidéken, de a fűzfa tovább nőtt a szabad mezőn. Idegen parasztok jöttek, nyirbálták az ágait, de a fűzfa csak egyre nőtt. Villám csapott bele, de oldalágai tovább hajtottak, és a fa csak egyre nőtt és virult. Az egyik paraszt fel akarta vágni tuskónak, de otthagyta, mert nagyon korhadt volt. A fűzfa félig eldőlt, és már csak az egyik oldalán hajtott ágakat, de így is egyre csak nőtt, és évről évre körülröpködték a méhek, kiszíva virágaiból a mézet.