Padmanaba
– Fiam, fiam, ha így folytatjuk az életünket, leszegényedünk, bizonyosan tönkremegyünk.
– Ne aggódj, anyám, – mondotta Hasszán, – a mi gazdagságunknak a forrása kimeríthetetlen. Ha elfogy mind ez a kincs, amit itten látsz, lesz helyette más. Majd legközelebb, mikor ismét elmegyek a brámánnal, újra hozok magammal kincseket, hozok magammal fekete földet s abból majd lesz arany, ezüst, gyémánt, mindenféle drágakő, mert már tudom a módját.
– Jobb volna, hogyha aranyat, csak aranyat és rubint hoznál, – mondotta az asszony, – minek azt a fekete földet!? De hallod-e, mi lesz akkor, ha Padmanaba nem tanít meg téged minden titkára s az ő imádságaira? Ha Padmanaba hirtelen meghal, mit csinálsz akkor? S ha meg nem hal, de megharagszik miránk s itthagy minket? Hátha egyszer eszébe jut, hogy ezt a tenger kincset másokkal ossza meg!? Azért azt mondom én neked, fiam, ne hagyj békét a brámánnak, hadd tanítson meg az imádságaira. Aztán, ha megtanított, akkor megöljük őt, hogy másokkal a titkot ne közölhesse.