Pacsirták és Csillag-lelkek
– Rút ördögök pokolbéli szigetjéről, annak való tűzföldjéről – szól s bámulja tüzességét, szikraszóró fényességét.
Elereszti, megintelen kézbe veszi és a seprést, sepregetést meg is kezdi. Be jól seper a seprője, be gyorsacskán végez vele, ami gyim-gyom udvarában, egyhelyt hever garmadában. Pihenni tér árnyék alá, cseresznyefa hűse alá; előszedi dohánykáját, teletömi rézpipáját, rágyujt, füstjét eregeti, félszemmel meg azt a tüzes seprőt lesi.
Véletlenül pipájából, átparázsló dohányából kipattan egy szikracsipet s valamikép rá a seprőnyélre esett. Nagyot serceg tüzesedő bűvös seprő s olyan egy láng csapott elő, hogy apónak az inába ereszkedett bátorsága. Hát még amint durran, csattan és a seprő talpra pattan, hát még amint lángralobban és a nyele nagyot dobban és egy csóva, tüzes csóva égnek repül sustorogva.