Vacsoraközben

Olvasási idő: 5 Perc

Az úr (közbevág):—A ”világ szerint”? Csak a világ szerint?

Az asszony: A legtöbb esetben—csak. Hisz tíz úgynevezett ”rossz” asszony közül legalább hetet az ura maga ront el azzal, hogy nem tud, vagy nem akar vele okosan bánni; hogy a lelki életével nem, vagy alig törődik; hogy a hangulatait, benső nyugtalanságait meg nem látja, meg nem érti, azokkal nem foglalkozik; hogy magára hagyja az aszszonyt sok fájdalmas, titkos tűnődéseivel, amelyek eleinte talán a férjet illetik, de később eltérülnek valami új lelki élet irányai felé. Az a férj, aki azt hiszi, hogy lelkes asszony—aki tudnillik nem báb és nem gép—beérheti azzal, hogy őt jó gazdasszonyként kiszolgálja, máris elvesztette a feleségében az igazi élettársat;—és vajjon lehet-e megalázóbb, szörnyűbb az önérzetes asszonyra, mint annak a sejtése, megerősödő tapasztalata, hogy az ura, amikor hozzá közeledik, nem a lelkét, hanem a testét követeli s ő maga is nem az érzelmét, hanem az ösztönét hozza, kínálja?! Erre a sorsra jutni én nem akarok, nem is fogok.