Mi történt bulkával pjatyigorszkban
A város maga hegyen fekszik, a hegy alatt falusi telep van. Én ezen az alsó telepen laktam, egy kis házikóban. A házikó udvarban állt, az ablak előtt kis kert volt, a kertben a házigazdám méhei voltak elhelyezve – nem tönk-kaptárakban, mint Oroszországban, hanem kerek, fonott kasokban. A méhek arrafelé olyan szelídek, hogy én reggelenként ott üldögéltem abban a kis kertben Bulkával a méhkasok között.
Bulka ott járt közöttük, csodálkozva figyelte a méheket, szimatolt, hallgatta a zsongást, de olyan óvatosan ment el köztük, hogy nem zavarta őket és ők sem bántották.
Egy reggel – éppen a fürdőből tértem haza – leültem künn a kiskertben a kávémat meginni. Bulka elkezdte vakarni a fülét s az örvét csörgette. A csörgés izgatta a méheket, s ezért levettem Bulka nyakáról az örvét. Kis idő múlva különös és rettenetes zajt hallottam a városból, a hegy felől. Kutyák ugattak, üvöltöttek és szűköltek, emberek ordítoztak, s ez a lárma jött lefelé a hegyen s egyre jobban közeledett a telepünkhöz. Bulka abbahagyta a vakarózást, fehér fogú, széles fejét két fehér alsólábára fektette, nyelvét kilógatta, ahogy szokta, s csendesen feküdt mellettem. Mikor meghallotta a zajt, mintha megértette volna, miről van szó, hegyezni kezdte a fülét, fogát vicsorgatta, felugrott és üvöltözni kezdett. A zaj egyre közelebb jött. Mintha a város minden kutyája nyítt, vonított és ugatott volna. Odamentem a kapuhoz, hogy kinézzek, s a házigazdám is odajött.