Bulka és a farkas
Mikor én a Kaukázusból elindultam, ott még háború volt, veszélyes volt éjjel katonai kíséret nélkül járni. Nagyon korán útra akartam kelni s ezért le sem feküdtem.
Eljött a barátom, aki el akart kísérni, s egész este és egész éjjel kint ültünk a kozáktelep utcáján a kunyhóm előtt.
Holdsugaras, ködfátyolos éjszaka volt, s olyan világosság, hogy olvasni lehetett, bár a holdat nem lehetett látni.
Éjféltájban egyszerre csak halljuk, hogy az utca egyik udvarában kicsi malac visít. Valamelyikünk elkiáltja: – Ott malacot öl a farkas!
Befutottam a kunyhómba, felkaptam a töltött puskát s kiszaladtam az utcára. Az emberek ott álltak annak az udvarnak a kapujánál, ahol a malac visított s felém kiáltoztak: – Ide, ide! – Milton utánam rohant – bizonyosan azt gondolta, hogy vadászatta készülök a puskámmal, Bulka pedig hegyezte a kurta fülét, ide-oda rohant, mintha azt kérdezné, hogy kibe kell belekapni foggal. Amint a fonott sövényhez futottam, megláttam, hogy az udvarnak abból a részéből egy vadállat szalad felém. A farkas volt. Odafutott a sövényhez s felugrott rá. Félreálltam s felemeltem a puskámat. Mihelyt a farkas leugrott a sövényről a felém eső részén, megcéloztam közvetlen közelből s megrántottam a ravaszt; de a puska csak így csinált: csekk, vagyis csütörtököt mondott.