Kőfejtő és Hegy-Istenke
– Hej, ha egyszer sogun lennék, hinriksámban, gyaloghintón pompázhatnék; legyezőkkel legyeznének, szamurájok őriznének.
Hegy-Istenke mindenlátó, mindentudó, mindenhalló, hangot hallat látatlanba, így szólal meg óvatlanba:
– Teljesedjék kívánságod, legyen meg a méltóságod.
S alig térül, alig fordul, sogun lett a dúsgazdagból. Szolganépség, lovascsapat, gyöngyös, lakkos gyalogfogat, s amit szeme, szája kíván, múlik múló kívánságán. Legyezőkkel legyezgetik, meleg ellen őrizgetik, hűsítőkkel kínálgatják, szamurájjal vigyáztatják.
Felnéz egy nap vakítóan kéklő égre, Nap-Istenke tűzszemére s hökkenettel látja, érzi, döbbenettel tudja, nézi, amerre csak sugara ér, ami zugba csak belefér, minden ég és perzselődik, tűzlehétől emésztődik. Ami fehér, mind megbarnul, ami színes, mind megfakul.