Kőfejtő és Hegy-Istenke
Kőfejtőnek városbeli pagodában, dolga akadt úri egy nagy palotában; bálványkára, kőemlékre volt nagy úrnak épp szüksége. Amint belép aranyrácsos palotába, sose látott, sose hallott pompa ragyog rá arcára. Kintről, bentről fénylik fala, aranyból van rézajtaja; cifra márvány minden köve, még az ágy is selyem benne. Bezzeg az ő városvégi vityillója, ütött-kopott szalmabélű nyugovója; kunyhójában alig fekhet, szűkös helyen, kemény aljon ha heverhet. Búsan ballag megint magas kőhegyére, ágas-bogas erdejére; sziklák alján pihen nagyot, keservében fájdalmasat sóhajtgatott.
– Hej, ha én is gazdag lennék, cifrakövű, márványművű házban laknék, piros selymes ágyban hálnék, száz másával nem cserélnék.