Hogy lőttem az első nyulat
Mihelyt a berek mögé értünk, nagybátyám szólt a kocsisnak, hogy álljon meg, felállt és ezt mondta: – Látod, ott abban a mezsgyében szürkéllik. Jobbról van egy kóró, balról pedig öt lépésre – látod? – Apám sokáig fürkészte szemmel, de semmit sem látott. Én pedig alulról egyáltalában nem láthattam. Végre apám észrevette s elindultak nagybátyámmal a mezőn.
Apám lövésre készen tartotta puskáját, nagybátyám meg a helyet mutatta. Én hátul mentem a puskámmal s nem láthattam semmit. De örvendtem, hogy nem vesznek észre hátul. Mentünk vagy száz lépést, apám megállt, lövésre emelte puskáját, de nagybátyám visszatartotta: – Ne még, messze van, menjünk még. Vár még a nyúl. – Apám szót fogadott, de alig tettek pár lépést, hát felszökött a nyúl, s én csak akkor láthattam meg. Jó nagy nyúl volt, szinte fehér, csak a háta volt ezüstös. Felszökött, felemelte egyik fülét s könnyen elugrott előlünk. Apám megcélozta – bumm! A nyúl csak futott tovább. Apám a másik csőből is rálő. A nyúl csak fut tovább. Megfeledkeztem én apámról, mindenről. Megcélzom apám mögül – bumm! Odanézek, s magam sem hiszek a két szememnek – bukfencet vet a nyúl, elnyúlik, csak egyik hátsó lába rúg még. Apám és nagybátyám erre hátranéztek: – Honnan kerültél te ide? Ügyes fickó vagy, no!