Hogy lőttem az első nyulat
Egy földesúr elbeszélése
Volt egy nagybátyám, Iván Andrejicsnak hívták. Mikor tizenhárom éves voltam, megtanított lőni. Szerzett egy kis puskát és amikor sétálni mentünk, megengedte, hogy lőjek vele. Egyszer csókát lőttem, máskor szarkát. De apám nem tudta, hogy én tudok lőni. Egyszer, ősszel történt, anyám neve napján, nagybátyámat vártuk ebédre; én ott ültem az ablak mellett s arrafelé néztem, amerről meg kellett érkeznie, apám pedig a szobában járt fel és alá. Meglátom a berek mögül kibukkanni a négy szürkét és a kocsit s elkiáltom: – Jön! Jön!
Apám kinézett az ablakon, megpillantotta a kocsit, vette a sapkáját s kiment a lépcsőre a fogadására. Utána futottam. Apám és nagybátyám üdvözölték egymást s apám így szólt: – Jöjj be. – De nagybátyám ezt mondta: – Nem, fogd a puskát s gyere csak velem. Amott, ni, pontosan a berek mögött, nagy nyúl fekszik a vetésben. Fogd a puskát, gyerünk; lőjük meg a nyulat. – Apám kihozatta a bundáját s a puskáját, én meg felszaladtam a szobámba, feltettem a sapkát s kézbe vettem a puskámat. Mikor apám nagybátyámmal beült a kocsiba, úgy helyezkedtem el a hátsó ülésen, hogy senki sem látott.