Harún ar-Rasíd és a perzsa Ali meg a tarisznyája
Mikor a kurd ezeket a szavakat hallotta, keservesen sírt-zokogott, és azt mondta: »Ó, mi urunk, kádi, az én zsákom híres-neves, tartalma közismeretes. Van benne kastély meg vár, dúvad meg darumadár, urak, emberek sakk mellett, kanca, mely két csikót ellett, egy csődör két telivérrel, két alabárd hosszú nyéllel, egy oroszlán, egy nyulacska, egy város és két falucska, két kerítő meg egy rima, két csibész, egy szodomita, egy vak ember meg két néma, egy púpos, két sánta-béna, egy presbiter, két diákon, van egy püspököm, két papom, egy kádim és két tanúm az igazságra, hogy a zsák nem az ő zsákja!«
A kádi most hozzám fordult: »És te mit szólsz, Ali?« Engem, igazhivők fejedelme, elfogott a méreg, a kádi elé álltam, és így beszéltem: »Alláh erősítse meg urunkat, a kádit! Ebben az én tarisznyámban páncél, kard meg fegyvertár van, vannak öklelő kosok, egy nyáj, benne birka sok; ezer ugató kutya, fügefa meg almafa, jóillatú fűszerszámok, kert, szőlőhegy és virágok, messzenyúló rónaságok, szobor-, festményremekek, palackok meg serlegek, táncos rabnők, ünnepségek, zűrzavar, lármás vendégek; mulatozás, lagzi, nász; egypár szerencsevadász; kardos-lándzsás rablóbanda útban hajnali kalandra, jó barátok sok pajtással, bizalmasok sok hű társsal, jó pár börtöntöltelék, boros cimbora elég; lant, furulya, lobogó, szép menyasszony, ragyogó; száz fiú, sok dalos lány, különféle, mindahány: öt jött Abesszíniából, három messze Indiából, hetven pedig Perzsiából: van közöttük húsz görög, százával kurd, grúz, török; Tigris és Eufrát folyam; oszlopváros: szép Iram; gyújtóacél, kovakő, selyemfiú és kerítő; istállók és versenyterek, fürdőházak és mecsetek, egy fadarab meg szegek, fuvolás néger gyerek, építész és asztalos, karavánfő, százados, egy nagy fejedelmi székhely, húsz láda, finom kelmével; elemózsiás raktár, százezer aranydinár, két város: Kufa Anbár; Gaza, Aszkalon meg egy vár, amelynek ura Nusirván, Dámiett és Asszuán, még egy ország azután; fejedelme Szolimán, benne van Vádi Numán, határában Khoraszán, Balkh s a híres Iszfahán, fél India, fél Szudán. Aztán még – Alláh hosszabbítsa meg életét a mi urunknak, a kádinak! – gúnya, kelme is van benne, nagy borotva jól kifenve: kádinak is nekimenne! Neki is megy az állának, véget vet szép szakállának, ha nem félti az életét, s nem úgy mondja ítéletét, hogy bármit mond ez a svihák, mégiscsak enyém az iszák!«