Harún ar-Rasíd, Dzsafár és Abu Júszuf, a kádi
Érte küldött hát, de már éjfél volt, és mikor a küldönc odaérkezett, Abu Júszuf ijedten ugrott fel, és azt mondta magában: „Nem hívhatnának ilyen késő éjjel, ha nem valami iszlámot illető fontos kérdésről volna szó.” Aztán sietve ment ki, felült öszvérére, a legényének pedig odaszólt: „Vidd magaddal az abrakzsákot, hátha még nem lakott jól az öszvér. Ha megérkeztünk a palotába, akaszd megint a nyakába, hadd egye meg, ami még megmaradt benne, amíg megint kijövök, ha ugyan még ma éjjelig nem fogyasztotta el az abrakját.” – „Hallom és engedelmeskedem” – felelte a legény.
Mikor Abu Júszuf belépett a kalifához, ez elébe ment, leültette maga mellé kerevetére, ahová soha más nem ülhet le, és azt mondta neki: „Azért hívattunk téged ilyen késői időben, mert erről meg erről az igen fontos ügyről van szó, és nem tudjuk sehogy se megoldani.”