Varázs-turbán, varázs-korbács, varázs-szőnyeg
Sáppadoz mind a kettő, hivják a lalát a tállal, beleül a lány és indulnak kifelé. A tarfiu meg vesz egy kardot a falról, neki gyürkőzik és egy csapásra lenyisszantja vele az arab fejét. De alighogy legurult válláról a feje, olyan rémítőt rengett az ég, olyat dörgött a föld, olyan üvöltés, olyan riadalom: «jaj minékünk, ember fia megölte a királyunkat», hogy a megrémült tarfiu azt se tudta, hányadán van.
Kapja a szőnyeget, ráül, egyet csap a korbácsával és mikorára a szultán-kisasszony visszatért a palotába, ott hortyogott már a tarfiu a szobájában. «Ebatta kopasz varangya – mondja nagy mérgesen a lány – sokat nyugtalanítottál az éjszaka.» Vesz ismét egy tűt, beleszúrja a fiu talpába, és hogy meg se moczczan rá, azt hiszi, hogy alszik, s lefekszik ő is.