Varázs-turbán, varázs-korbács, varázs-szőnyeg
Alig jár egy-kettőt a városban, íme jön a pádisá embere, és adja a városbelieknek tudtára, hogy a szultán-kisasszony eltünik éjjelenként a palotából. A ki megtudja, hogy hová lesz, azé a lány meg a fele királyság. «Ehol én – kiáltja a tarfiu vigyetek a pádisá elé, ha meg nem tudom, itt a fejem.»
Ott a bolond a palotában, este meg a szultán-kisasszony szobájában, lefekszik és úgy lesi fél szemmel a történendőket. A lány csak azt várta, hogy elaludjék, tűt szúr a talpába, és hogy nem ébredt fel rá a tarfiu, veszi a gyertyát és megy ki egy oldalajtón.
Fején a turbánnal utána a fiu és amint kilép ő is azon az ajtón, hát egy arab, fején egy aranytál, a tálon a szultán-kisasszony, úgy vannak indulóban. A tarfiu se bolond hogy gyalogoljon mellettök, ráugrik ő is a tálra, de majdhogy le nem billent mind a kettővel. Megijed az arab és kérdi a lánytól, hogy az Istenért mit csinál, csepp hijja, hogy le nem ejtette. «Meg se moczczantam – mondja a lány – a hogy a tálra tettél, úgy ülök.»