Egy paraszt elbeszéli, miért szereti a bátyját
Reggel, mikor felébredtem és eszembe jutott, hogy a bátyám megy el helyettem, forogni kezdett velem a világ. Mondom neki:
– Ne menj el, Nyikolaj, rajtam a sor, én megyek. – De ő csak hallgat és szedelőzködik. Én is szedelőzködöm. Ketten mentünk be a városba a sorozásra. Ő is odaáll, én is odaállok. Mind a ketten jól megtermett legények vagyunk; állunk és várunk – de egyikünket se mustrálják ki. Bátyám rám néz, elmosolyodik és azt mondja:
– Elég legyen, Pjotr, eredj haza. Miattam pedig ne bánkódj, önszántamból megyek. – Sírva fakadtam és elindultam hazafelé. Azóta, ha a bátyámra gondolok, úgy érzem, az életemet is odaadnám érte.