Ali Khodzsa és a bölcs kisfiú története
Jól látta már a vádlott, hogy a két szakértő az ő ítéletét mondja ki, de a gyermek most nem ítélkezett. Ránézett a kalifára:
– Igazhívők ura – szólt – ez nem játék: az igazhívők urának dolga, hogy komoly halálos ítéletet hozzon, nem pedig az enyém, mint tegnap, játékból.
A kalifa napnál világosabban látta, hogy a kereskedő bűnös, át is adta az igazságszolgáltatás embereinek. De előbb be kellett vallania, hová rejtette az ezer aranyat. Mindjárt vissza is adták Ali Khodzsának. A bölcs és igazságos uralkodó ezután arra intette az első ítélet kádiját, aki ugyancsak jelen volt, hogy tanuljon e gyermektől pontosságot hivatásában.
