Ali Khodzsa és a bölcs kisfiú története
A kereskedő nagy diadallal tért haza, lelke mélyén örvendezve a könnyen szerzett ezer aranynak – Ali Khodzsa pedig kérvényt szerkesztett, és már másnap, amidőn a kalifa déli ájtatossága után visszatérőben volt, az egyik utcán a menet elé állt és felemelte karját, amelyikben az írást tartotta. Egy tiszt, akinek ez volt a hivatala, kivált a sorból, elvette tőle a kérvényt és átadta a kalifának.
Mivel Ali Khodzsa tudott Harun-al-Rasid ama szokásáról, hogy a neki átnyújtott írásokat nyomban maga elolvassa, követte a menetet, belépett a palotába és várakozott a tisztre, akinek az írást átadta. Az meg is jelent és azt mondta, hogy a kalifa elolvasta kérvényét és megjelölte az időt a másnapi kihallgatásra. Aztán megtudakolta Ali Khodzsától a kereskedő lakását, hogy őt is odarendelje ugyanarra az időre.
