A nagyasszony házasít
Ezer szerencsére a legválságosabb pillanatban, amikor végkép feltette volt magában, hogy egyszernél többször már nem kiabál, mégis csak hallatszottak azok a bizonyos siető lépések. Amint a kis ajtó nyílott, a diák sem volt rest, jól, odacélozott a laptává gyűrt bokrétával és—puff! meghajította vele—nemes Nánay Zsuzsánnát, aki vaktában kapta el a különös adjon Istent.
Sóbálványnyá meredten néztek egymásra egy pár pillanatig; végre is Zsuzsánna néninek jött meg előbb a szava.
—Mit csinálsz itt, te gyerek? Mit ordítozol úgy éppen mi előttünk? Hát ez a bokréta mit jelent?
A bokréta emlegetése magához térítette a diákot. Iszen éppen a bokréta itt a baj,—a többi mind mellékes.—Mintha láthatatlan kéz pördített volna rajta egyet, olyat lódult. Azután minden válasz nélkül elkezdett futni hazafelé, ahogy csak bírt.