A kőkastély
– Te vagy az a lovag, akit születésnapomra a tükörben megláttam. Köszönöm, hogy felébresztettél hosszú álmaimból.
Nepomuk boldogan térdelt le Izabella elé, s csókolta kezét. Izabella aztán odament anyjához, apjához, homlokon csókolta őket, s erre mind a ketten felébredtek. Az öreg király megdörzsölte szemét, nagyot ásított, s köszönt:
– Szép jó reggelt kívánok!
Erre az egész udvar karban kiáltotta:
– Jó reggelt! Jó reggelt!
A király kinyújtotta összezsugorodott tagjait, aztán odalépett Nepomukhoz, megölelte s így szólott hozzá:
– Felébresztettél, nemes lovag, a rettenetes álomból minket, jutalmul neked adom a leányomat. De mondd csak, ki az a bolondos arcú fickó itt melletted, aki folyton a gyomrát fogja?