A kőkastély
– Igazán olyan gyönyörű Izabella, mint ahogy mondod? – kérdé Nepomuk.
– Ó, – válaszolta a kastély szelleme – ő benne a jóság és a szépség egyesült.
– Nem bánom, akkor bátran neki fogok, hátha sikerül – – –
– Ha semmiképen nem akarsz hallgatni reám, nemes lovag, arra kérlek, legalább mondd meg neveteket, hadd tudjam, kik mentek ilyen fiatalon halálba.
Nepomuk meghajtotta magát s mondta:
– Én gróf Toggenburg Nepomuk vagyok.
– Én pedig – szólt az apród – Kikiriki vagyok.
A kastély szelleme csodálkozva nézett rá, amint nevét hallotta, s olyan hangosan, ahogy csak tudta elkiáltotta magát: – Kikirikiiii!
Erre a hangra hatalmas dörgés támadt, villám csapott be a terembe, a függöny magától széthúzódott, s Nepomuk meg Kikiriki csudálatos képet láttak maguk előtt.