A kőkastély
Kikiriki majd meghalt a csudálkozástól, úgy nézte a gazdáját, hogy majd kiesett a két szeme. Megint megpróbálkozott eggyel, beléharapott nagy félelemmel, de bizony szegény Kikiriki most sem járt jobban, mint előbb, az alma ismét kő volt.
– Ez gonosz varázslat! – kiáltotta sírva Kikiriki.
Mondotta Nepomuk:
– Én azt hiszem, édes Kikirikim, hogy nem varázslat ez, hanem ott vagyunk mi, ahová már én olyan régen vágyódtam, a Csudák országában.
– No, ha ebben a Csudák országában ilyen ennivalóra fogunk csak akadni, akkor köszönöm ezt az utazást, – szólt Kikiriki szomorúan.
Nepomuk vígasztalta, ahogy tudta Kikirikit, hogy majd csak találnak valahol ennivalót, de Kikiriki már is olyan éhes volt, hogy a szeme zöld meg veres karikát hányt.