A farkas meg a koca tizenkét malacával
– Hej! – lelkendezett a farkas – tizenkét malac már nem is olyan sovány koszt. Ezzel kárpótolhatom magamat az eddigi ínséges napokért!
Nekirontott hát a kocának nagy kiabálással:
– Ahá! Végre megvagytok! Te meg a pereputtyod túrtátok fel az én krumpliföldemet! Most hát ide a malacaiddal, elviszem őket túszokul.
A koca meghökkent. Először arra gondolt, hogy nekitámad a farkasnak, mikor azonban meglátta az ordas éles fogait, megijedt, hogy ha harcra kerül a sor, valamelyik malackája veszélybe kerülhetne, így hát azt felelte:
– Úgy? Én nem emlékszem rá, hogy valaha is megfordultam volna csemetéimmel a krumpliföldeden. De ha mindenképpen az a meggyőződésed, hogy mi vagyunk a bűnösök, hát vidd el őket. Egyet kérek csak tőled: szegény kicsikéim még pogányok, mert mostanáig nem találtam papot, aki megkeresztelje őket. Látom azonban a kabátodról, hogy te “tisztelendő úr” lehetsz, s így biztosan tudsz keresztelni, kereszteld hát meg őket!