A farkas meg a két paraszt

Olvasási idő: < 1 Perc

“Ahá! – gondolta magában a farkas. – Ezek a zsákok tele vannak hallal. Na, most majd én is úgy járok el, mint néhány hónappal ezelőtt a róka!”

Egy mellékúton elébe került a szekérnek, és halottnak tettetve magát, végigfeküdt az országút közepén. Mikor a szekér odaért, a parasztok meglátták a farkast. Nyomban megszorították a nadrágszíjukat, és leugrottak a szekérről. Egyikük éppen az a gazda volt, akit a róka a minap rászedett. Ez ránézett a társára, bólintott a fejével, intett a karjával, hogy fogja meg az is a fejszéjét, ő maga pedig megmarkolta az egyik lőcsöt, s azzal odalopakodtak a farkashoz. Mikor a közelébe értek, először néhány könnyű ütéssel próbálkoztak.