A róka meg a farkas a parasztlakodalomban

Olvasási idő: 4 Perc

Végre lebukott a nap a hegyek mögé, és alig kezdett el szürkülni, elindultak. Elöl ment a róka. Minden akadály nélkül eljutottak a menyegzős házig, mert ilyen alkalmakkor a kutyák sem olyan éberek, mint egyébként, s legtöbbnyire a konyha körül szaglásznak.

Elsőnek a róka ugrott be a pincelyukon, és intett a farkasnak, hogy ugorjon utána. Mikor az ilyen telhetetlen falánk túl sok ennivalót lát együtt, pokoli kín és bosszúság számára az, hogy nem tud mindent felfalni. Egy egész marha húsa itt volt felakasztva, egész sereg tisztított baromfi, disznóhús, zsír, méz, sör és bor, úgyhogy a farkas rögtön elkezdett siránkozni, amiért nem képes mindezt egyszerre bekebelezni. De azért mohón nekilátott, hatalmas darab húsokat nyelt le, és egész kannával itta a bort, meg sajtárral a sört. A róka csupán két jércét evett meg, de így sem volt nyugta, többször is odaugrott a pincelyukhoz, és megpróbálta, nem evett-e túl sokat, kifér-e még rajta?

Ezt látva a farkas rákiáltott:

– Megbolondultál? Mi a csudát csinálsz?

– Csak azt nézem, hogy nem jön-e valaki – felelte a róka.

– Látszik, hogy milyen gyáva vagy! – mondta a farkas, miközben mohón falt tovább, és vedelt, tömte a gyomrát. De ha hét gyomra lett volna, az sem lett volna elég, olyan sok étel meg ital volt a pincében felhalmozva. Mikor már egyetlen falat sem fért többé a gyomrába, úgy jóllakott, fejébe szállt a bor, és féktelen jókedve kerekedett.

– Komám – kiáltott oda a rókának -, énekeljünk egyet! Olyan nagy kedvem van hozzá!

– Én náthás vagyok – felelte a róka. – Ha akarnék, sem tudnék dalolni. De jobb lenne, ha most te sem énekelnél!

– Nem, komám, nekem feltétlenül nótáznom kell egyet, tovább nem tudom fékezni a jókedvemet!

Ezzel a farkas iszonyú üvöltésbe kezdett:

– Ullulluh! Jujujuh! – ahogy már a farkasok szokták. Meghallották ezt odafönt a lakodalmi vendégek, nyomban észrevették, hogy ez farkasordítás, valamennyien durungokat ragadtak hát, és a pincébe siettek. Mikor a róka meghallotta lépteiket, megszólalt:

– Na, komám, mindjárt énekelhetsz kedved szerint, jönnek néhányan, akik majd verik hozzá az ütemet! – Azzal kiugrott a pincelyukon.

A farkas is megpróbálkozott az ugrással, teste azonban olyan nehéz volt a sok zabálástól, hogy nem fért át a lyukon. A parasztok és a szolgák pedig teljes erejükből eldöngették a farkast, mert annak a feje bennszorult a pincelyukban, és se előre, se hátra nem tudott mozdulni. Kínjában azonban addig-addig erőlködött, szorongott minden erejét megfeszítve, hogy végre-végre sikerült valahogy átkapaszkodnia a lyukon, de jól lezúzta a bőrét, és amit előzőleg befalt, annak is nagy részét újra ki kellett köpnie s ott hagyni a pincében. A derekát jól összeverték, egész teste megtépázva, halálos fáradtan került ki végre a szabadba, ahol aztán már nem üldözték tovább, s így némi lélegzethez jutott. Ennyi szörnyűséget talán még egyetlen farkas sem állt ki életében.

Akkor meglátta a rókát:

“Hah! – gondolta magában. – Ez a csirkefogó az oka minden szerencsétlenségemnek. De fogadom, hogy megfizetek neki érte alaposan!”

A róka azonban nyomban észrevette, mi a farkas szándéka, ezért látszólag nagy fáradsággal, keservesen vonszolta oda magát hozzá. Előzőleg azonban a pincében belemártotta a farkát a mézeshordóba, és az egész testét bekente mézzel, és amíg a farkas bundáját kiporolták, addig ő nyugodtan hevert a színben a pozdorja tetején, jól meghempergett benne úgy, hogy jó sok ragadt belőle a szőrébe.