Szemjon bátya elbeszéli, hogy mi történt vele az erdőben

Olvasási idő: 2 Perc

Elbeszélés

Elmentem én egyszer télen az erdőre fáért, kivágtam három fát, legallyaztam, megfaragtam – körülnézek, hát késő van, haza kellene már menni. Az idő pedig csúnya volt nagyon, havazott és hófúvás volt. Gondolom, még meglephet itt az éjszaka és nem lelem meg az utat. Meghajtom a lovat, megyek egy darabig – kifelé út nincsen. Csupa erdő, csupa erdő. Gondolom, hitvány bunda van rajtam, megfagyok az úton.

Csak megyek, csak megyek, út nincsen, sötét van. Már éppen ki akarom fogni a lovat a szánból, hogy a szán alá feküdjem, hát hallom, hogy – nem is messze – csengők szólnak. Odamegyek én a csengettyűkhöz, hát látom – ott áll egy szép sárga trojka, szalag van a lovak sörényébe kötve, fénylenek a csengettyűk, s két eleven fickó ül a szánban.

– “Jó estét, testvérek!” – “Jó estét, te muzsik!” – “Merre van az út, testvérek?” – “Mi itt éppen rajta vagyunk.” Odahajtok én melléjük s nézem – mi a csoda! – sima az út s nincs befúva hóval.

“Hajts utánunk” – mondják nekem s meghajtják a hármast. De a kancám hitvány – nem érem el őket. És elkezdem kiáltani: “Várjatok, testvérek!” – Megállanak, nevetgélnek, “Ülj át ide hozzánk, könnyebb lesz a lovadnak is teher nélkül.” – “Köszönöm” – feleltem.

Átszállok hozzájuk a szánba. Jó szán, pokróc is van rajta. Alighogy leültem, egyet füttyentenek: “Gyí, drágalátosak!” Csak úgy repülnek a sárgák, hófelhőt kavar a lábuk, nézem, mi a csoda! Nő a világosság, s az út sík, mint a jég, s úgy vágtatunk, hogy a lélegzetünk is elakad, arcunkba csap az ág. Elfog a szorongás. Előre nézek, hát: elöl, jaj, de meredek hegy, mély szakadék a hegy alatt.

És a sárgák egyenesen a szakadéknak rohannak. Megrémültem és elkiáltottam: “Úristen! lassabban, még megöltök engem!” Azok meg csak nevetnek és füttyentgetnek. Látom, el kell veszni. Már ott a szán a szakadék szélén. Látom, fejem felett ág van. No, gondolom, vesszetek, de nálam nélkül. Felálltam és megragadtam azt az ágat s lógva ott maradtam. Lógtam ott és kiáltottam: – “Fogd meg!”

S akkor én is hallom – azt kiáltják az asszonyok: “Szemjon bátya, mi a bajod? Asszonyok, asszonyok! fújjátok meg a tüzet. Szemjon bátya nem jól érzi magát” – kiáltozták. Megfújták a tüzet. Feleszméltem. A kunyhóban a felső ágypolcon kapaszkodva lógok és kiabálok idétlen hangon. És én ezt mind csak álmomban láttam.