Tavaszi este
Az asszonyka utánozta az ura suttogó óvatos hangját:—Hol van most az a sneff?—kérdezte titkolódzva.
—A sneff most valahol a bokrok közt van; még vár; arra vár, hogy minden elcsöndesüljön.
—Oszt ott van a párja is? Ugy-e, mondja.
—Iszen, ha ott volna!—Akkor nem volna bolond az ebadta sneffje, hogy ott hagyja,—kötekedett a vadász.
—Azok is úgy szeretik egymást? hol a párja, mondja?
—Hja, talán még nincsen is. Most keres majd;—talán épp ma este; ha minden csöndes lesz, felrebben,
elindul; végigjárja odafent az erdőt; száll-száll, mint a lélek, halkan, lágyan; lenéz, széjjelnéz, körülnéz, sneffkisasszonyt keres;—mindenütt szólítja, hívja: „cpsz!—kro-kroj”—„hol vagy, kis menyasszonyom?”