Tavaszi este
—Jaj istenem, nem ragad a hajamba? Úgy szokott ám! Adja a zsebkendőjét, hadd kötöm be vele a fejemet. Az én keszkenőm tele van ibolyával.
—Persze! hogy minden sneff egy mértföldnyiről meglássa azt a fehér lepedőt. Itt a kalapom, fogja, ne féljen, hallgasson; legyen csendben.
—Maga nem fázik meg? Magának nincs sok haja. (Feltette a kalapot.)—Mondja, illik az arcomhoz? Mit szól hozzá?
—Ha el nem hallgat, mindiárt agyon puszilom. Nézze meg az ember.—Nem volt elég az imént?
Az, asszony hamisan int nemet, elfojtva kacag. Az ura vele kacag. Heki nyugtalanul nyöszörög mellettök. Bizonosan ilyesmit gondol magában: manó látott még ilyen sneffhúzást;—ezek csak elszerelmeskedik innen az óvatos tündérmadarakat.