Szép Asszony Esete
A bika újra meg újra bőgött és a nyilt völgy már nem volt messzire.
Anélkül, hogy hátranéztem volna, felemeltem a balkaromat: az azt jelentette: megállj! Halkan szóltam hátra a kisérőmnek: itt maradj! amíg lövést nem hallasz, várj!
Ott lehetett egészen mögöttem, mert hallottam nehéz lélegzését.
Azután nem törődtem vele. Mentem tovább, egymagam; minden lépésemre úgy vigyáztam, mintha attól függött volna az életem.
Egyetlen gallyacska sem roppant meg a cipőm talpa alatt. Magamat is olyannak éreztem, mintha az erdők vadja volnék. Párducsompolygással haladtam előre, ki a völgyig, amelynek a tisztása hirtelen világossággal nyilt meg előttem. Ott még jóformán nappal volt.