Párbaj Fegyver Nélkül
A vadul előugró alaktól az úrfi lova megijedt s minthogy éppen gyengén fogták a száját, nagyot ágaskodott hirtelen, megpördült maga körül s ezzel a váratlan lendülettel úgy elhajította magáról a lovasát, hogy az nyekkenve hömpölygött meg kétszer is a földön.
Akármi egyéb történt volna, éppen csak erre nem számított a haragos legény. Igy nem mehetett neki az elesettnek, aki amúgy is olyan szörnyen megszégyenült. Petinek az eszén ez villant át:—Ezt ugyan röstelheti! Milyen figura lett egyszerre; hogy nyög és káromkodik!…
Már lecsillapodott bosszúálló dühe; első gondolata a ló volt, a tüzes paripa, amely világgá készült nagy megriadtában; azt nem volt szabad engedni. Egy ugrással a zablájánál termett s elkapta az álladzóját; szorított rajta egyet; attól a nyugtalan állat mindjárt olcsóbban adta; horkolva-fujva maradt meg a helyén. Mire Bözse az első sikoltás után a másodiknak fohászkodott volna neki, már semmi baj sem volt, csak az, hogy az úrfi sántítva tápászkodott föl s bicegve jött, úgy szidta Petit, dühtől-méregtől elváltozott kappanhangon: te szamár, te ökör, te birka, te ló, te disznó!…