Párbaj Fegyver Nélkül
Ilyenkor, estennet, szokott az úrfi ellátogatni ide a felső udvarból, lóháton. Valami jómódú fiú volt, aki csak tanulni jött a gazdaságba s maga tartott lovat magának. Azt, ha nyúzta is, nem kifogásolhatta az ispán úr. De még csak nem is nyúzta; iszen repült az a nagyszerű állat és a felső udvarból jó negyedóra alatt könnyen itt volt. Jönni úgy jöttek, hogy a madár se gyorsabban; hanem annál lassúbb volt az elmenetelök. Az írnok úr ficoltatta a lovát a ház előtt; Ka indult is, megint csak visszafordult; úgy tett, mintha nem bírna a lovával, amely mindig visszakivánkozott a fiatal hársfa mellé. Amikor a számadó otthon volt, akkor kevesebb ideig tartott a fincoltatás; de ha úgy talált érkezni az úrfi; hogy az öreg juhos még nem került haza, akkor annál tovább virtuskodott a leány előtt, szinte a leánynak, akitől nyilvánvalóan nehezen vált el. Pedig mit akarhatott tőle? Hisz az ilyen pusztai vadvirág nem holmi csélcsap úrfiak keblére való, ahol nagyon is hamar elhervadhat.