A kigyó-peri és a varázs-tükör.
Másnap amint felvirrad a fán, leszáll, hát csak a csontja maradt meg a szamarának. «Nem bánom, ha gyalog is,» mondja a favágó és azzal megint utána a cziprusnak; a fa előre, ő meg utána. Egész nap üzi, de nem birja utólérni. Harmadnap is veszi a fejszéjét, és amint megy a fa után, előtte egy kígyó meg egy elefánt, úgy viaskodnak egymással. Igazat hogy szóljak nektek, úgy se igaz, igy se való, elefántot nyeli kígyó. Lenyelte az igaz, de ott rekedt a nagy foga a kígyó torkán és amint meglátja a két állat a fiut, kérik, hogy segítsen rajtuk.
Mi mindent nem igér neki az elefánt, ha a kigyót megöli. «Csak a fogát törd le, – mondja a kigyó – a munka is könnyebb, a jutalom is nagyobb.» Rááll a fiu erre a beszédre és lecsapja fejszéjével az elefánt fogát. Hálálkodik neki a kigyó és mondja, hogy tartson vele, hadd adja meg az igért jutalmat.