A negyven peri pádisája
Odamegy egy szekrénykéhez, kinyitja, és gyűrűt, karpereczet, csipkekendőt vesz ki belőle. «Óh te gyűrű, be boldog vagy, hogy szép ujja viselgetett; óh karperecz, szerencsés vagy, hogy a karján hordozgatott.» Ezeket sóhajtja el a szép legény, és a csipkekendővel egyre törülgeti a könyeit. Aztán berakja őket a szekrénykébe, egyet-egyet kóstol az ételekből és lefekszik.
Az éhes kopaszra nagy nehezen rávirradt a másnap reggel. A szép legény megint felkel, egyet rázkódik és kirepül a fehér galamb. A fiu is előkerül a szekrényből, lemegy az udvarba és a vártövénél megint kicsúszik a lyukon.
Ott sír-rí a szegény anyja egymagában, de csitítgatja a fiu, hogy dolga akadt, ismét a hátára veszi és mennek a fürdőbe. Megfürödnek, hát im az asszony talpra kelhet, a kopasznak haja megnőtt. Beszélik aztán a történetüket, és amint meghallja a szultán-kisasszony, hogy miket látott, miket hallott a fiu az éjszaka, mintha friss egészség szállott volna belé. Felkel az ágyából és kincset, fürdőt odaigér a fiunak, ha elvezeti ahhoz a várhoz. Elindul a fiu a lánynyal; megmutatja neki a vár falát, besegíti a lyukon, elvezeti a galamb szobájáig és mutatja neki a szekrényt, a hová elrejtőzködhetik. A fiu visszatér és sok kincscsel meg egészséggel, úgy éldegélnek az anyjával.