Az elefánt és a sakál

Olvasási idő: < 1 Perc

A sakál és az elefánt jó barátok voltak. Egy nagy folyó partján éltek, s ették, eszegették kedvenc ételüket, a cukornádat, amíg lassan elfogyott. Akkor új eleség után kellett nézni, ezért át akartak jutni a folyó túlsó partjára, de a sakál nem tudott úszni.

Megkérte hát az elefántot, hogy vigye át a folyó túlsó partjára. Az elefánt azt mondotta:

– Átviszlek, de ígérd meg, hogy csendben maradsz, mert nagy baj lenne, ha az emberek meghallanák a hangunkat.

A sakál mindent megígért, az elefánt letérdelt, s megengedte, hogy a sakál felugorjon a hátára, és átúszott vele a túlsó partra.

Amikor átértek, ismét kezdték enni, eszegetni a jó cukornádat. A sakál előbb jóllakott, az elefánt pedig még mindig evett. A jóllakott sakál örömében üvölteni kezdett, és gyorsan elszaladt.

Jöttek az emberek, megtalálták az elefántot, és alaposan eltángálták. Az elefánt átkozta a sakált.

– No hiszen, te szépen megígérted, hogy nem fogsz kiabálni!

A sakál nagy hangon válaszolt:

– Amikor jóllaktam, hát kiabálnom kellett jókedvemben!

Többször megesett ugyanez. A sakál, mihelyt jóllakott, üvölteni kezdett, és minthogy ő kicsi volt, és könnyen elbújt, az elefántot verték el.

Egy alkalommal, amikor visszafelé úsztak már a folyóban, az elefánt megkereste a legmélyebb pontot, s elkezdett forogni, forgolódni, úgyhogy a sakál beleesett a vízbe.

– Ej, te gonosz elefánt – kiabált a sakál kétségbeesve -, miért teszed ezt velem, hiszen nem tudok úszni?!

– Ha jóllaktam, akkor úgy érzem, hogy fürödnöm kell – felelte nevetve az elefánt.

Így állt bosszút a sakálon.