Az ébenfa ló
A király, fia hazatérésének örömére, nagy ünnepséget rendezett. Amikor azonban bevégződtek az ünnepségek, a királyfinak eszébe jutott a csodaszép királykisasszony, kiosont a teremből, felült az ébenfa lóra és addig repült a levegőégen át, mígnem megpillantotta a csodaszép királykisasszony palotáját. Leszállt az erkélyre, lement a lépcsőn, ott találta most is a rabszolgát az ajtó előtt. Aludt, akárcsak amikor először ott járt. Csöndesen félrehúzta a függönyt, mely a királykisasszony szobájának bejáratát eltakarta, és hallotta, amint a királykisasszony sírva beszél ő róla a rabszolganőkkel.
Elképzelhető, milyen nagy volt az öröm, amikor belépett a szobába! Mihelyt azonban búcsúzni készült, azzal az ígérettel, hogy minden héten egyszer meglátogatja: kérve kérte a királykisasszony, hogy vigye magával. Hogyne vitte volna! A királykisasszony ládikóba csomagolta legszebb és legdrágább holmiját, felült a királyfival az ébenfa lóra s rövid idő múlva a perzsa birodalom fővárosához közel, egy királyi kertben szállottak földre. A királyfi arra kérte a királykisasszonyt, hogy maradjon a kerti házban, míg a szüleit értesíti megérkezéséről. Azonmód a városba sietett s töviről hegyire elbeszélte a királynak a kalandot. A király is, a királyné is igen örvendett, s a birodalom főbb embereivel és fényes kísérettel elindultak a kert felé.