A veres ökör
Ment a királykisasszony erdőkön, mezőkön keresztül, s estére kelve úgy elfáradt s úgy megéhezett, hogy azt hitte, egy lépést sem tud lépni többet. Le is ült nagy szomorúan egy kis szénaboglyára s ott akart maradni éjszakára. De csak egy vékony kendőcske volt a vállán s úgy süvített, úgy fujt keresztül a szél a kendőcskén, hogy majd megvette az Isten hidege. Felkelt hát s megindult, hogy hátha valami kis hálóhelyet tudna találni. Alig megy egy darabocskát, rengeteg erdőbe ér s hát, nem messze az egyik fa mögött világosság szűrődik keresztül. Meggyorsította a járását szegény királykisasszony s nemsokára oda is ért a házikóhoz. Mikor csendesen belépett a házikóba, egy ősz öregasszonyt talált ott: csendesen szunyókált a kemence padkáján. Köszönt illendően, az anyóka felébred, nyájas szóval fogadja, adott jó vacsorát s elkérdezte, mi jóban jár s aztán jó meleg ágyba lefektette.