A róka meg a sündisznó

Olvasási idő: < 1 Perc

Ez alkalommal a nyúl is kicsúszott a róka karmai közül, s ravaszdi koma nemsokára csillapíthatatlan éhséget érzett. Csapzott bundával kergén szaladgált ide-oda egy frissen szántott földön, és mérgében egerek után szimatolt. Közben egy sündisznóra bukkant. A sün nyugodtan ült egy egérlyuk előtt, és éppen akkor kezdett hozzá a falatozáshoz.

– Te rabló! – kiáltott rá a róka. – Csak nem hiszed talán, hogy ezt a pecsenyét egy ilyen földimalac számára találták ki?! – Azzal elkapta előle, és lenyelte az egereket.

– Eh, bár megfulladnál tőlük, te rögtipró, te! – dühöngött a sündisznó.

A róka azonban csak nevetett a tüskésdisznó eszméletlen dühén. Bár az eledel meglehetősen kevés volt, azért így mégiscsak harapott valamit. Így azután még kedélyeskedni is próbált utána: – De mondd csak – szólította meg a sündisznót -, mire való ez a sok tüske a bundádon?

– Ez az én egyetlen fegyverzetem a kutyákkal és más ellenségekkel szemben – felelte a sün -, te is kipróbálhatod, ha akarod!

– Szegény állat – mondta a róka gúnyos hahotázás közepette -, veled aztán igazán mostohán bánt a természet! S úgy látom, ráadásul még megvert ostobasággal is. Nekem, hála istennek, nincs is szükségem tulajdonképpen semmiféle fegyverre, mert a ravaszságom mindig mindenen átsegít.

Míg a róka így beszélt, egyszerre csak erőteljes csaholás ütötte meg a fülét, s nem messzire két kopó tűnt fel. A sündisznó gyorsan összegömbölyödött, a róka pedig futásnak eredt.

A kutyák egy kis ideig szaglászták a sündisznót, de mivel véresre döfködte az orrukat, végül is otthagyták, és a róka után eredtek. A róka minden ravaszságát összeszedve cikcakkban ide-oda futkosott a szénakazlak között, és próbált megugrani, mindez nem segített rajta mégsem.

A kutyák végül mégiscsak utolérték, kétfelől fülöncsípték, és így hurcolták a gazdájuk, a vadász elébe.