A róka elveszíti a bundáját, és közben megbánja vétkeit

Olvasási idő: < 1 Perc

Hej, megörült a vadász, mikor látta, hogy jönnek a kopók a rókával.

– Ó, te gonosz pára! Hát te vagy az, aki az én nyulaimat fölfalja? Ide a kabátodat zálogba!

Azzal így szólt a magával hozott szűcshöz:

– Intézd el a rókát, ahogy megérdemli! – és tovább vadászott a kutyáival.

A szűcs pedig nyomban felakasztotta a rókát a fára, és nekikészült, hogy leveti róla a bundát. Mivel azonban jókedvű fickó volt, mint a legtöbb szűcs, megkérdezte a rókát:

– Nos, kedves ravaszdi uram! Hát hogy ízlik a halál?

– Hát ez bizony keserű falat! – sóhajtotta a róka, és ide-oda ficánkolt abban a reményben, hogy így talán sikerül elszabadulnia.

– Gyorsan bánd meg a bűneidet, ha a mennyországba akarsz jutni! – szólalt meg újra a szűcs.

– Én bizony sokat vétkeztem életemben – kezdte el a gyónást a róka -, de szánom-bánom minden bűnömet! Egyet kérek csak tőled, te kegyetlen ember: ha elveszed is a kabátomat meg a sapkámat, ne fossz meg legalább a kesztyűimtől, mert nem tudok anélkül járni!

– Legyen! – mondta kegyesen a szűcsmester, és gyors mozdulatokkal fente a kését, ami nagyon nyugtalanította a rókát.

– Mire gondolsz most, kedves róka koma? – kérdezte aztán.

– Ejnye, hát arra, hogy mennyivel szívesebben lennék most szűcs, mint róka!

A szűcs nevetve néhány gyors vágást csinált, ahogy az már mesterségéhez tartozik, aztán megfogta a róka farkát, és lehúzta a bundáját. Mikor éppen a fülén húzta keresztül a prémet, újra megkérdezte:

– Hogy érzed magadat, róka koma? És mire gondolsz most?

– Arra, hogy mindenhol van átmenet! – felelte halálra szántan a róka.

A szűcs ezekkel a szavakkal kötötte fel az útilaput, mikor elvégezte a dolgát:

– Namármost vigasztaljon az isten az utolsó harcban, kedves róka, amikor a lelked elválik a testedtől!

Azzal elsietett ura, a vadász után.