A prérifarkas mindig ugyanaz marad
“Ez aztán pompás – gondolta magában a prérifarkas -, jól megjegyzem magamnak, hogyan kell csinálni!”
Jól befalt, fölállt, faképnél hagyta komáját, a babot, s egy árva szóval sem köszönte meg a vendéglátást.
Kis idővel ezután a bab ment látogatóba komájához, a prérifarkashoz. A prérifarkas udvariasan leültette a vendégét, jómaga meg keresett egy botot, a ház hátsó falához ment, s ütötte-verte, ahogy csak bírta. A fal először kilyukadt, aztán félig bedőlt, de bab természetesen nem hullott róla. A nagy zenebonára kilépett a házból a bab, hogy lássa, mit csinál a komája.
– Komámuram! Miért vered szét a házadat? – kiáltott a prérifarkasra. – A bot nyomán nem hullhat bab, hiszen nálad sohasem nőtt! Az én házam fala egészen más, elvégre én bab vagyok, babnak jöttem a világra! Te meg prérifarkas vagy, s prérifarkas módján kell élned a világban!