A király kertésze
Harmadnap ismét döngött a föld. Amint hátranézett a lovas, azt látta, hogy az egész környéket tenger öntötte el. Az ördög, mivel képtelen volt átkelni rajta, elkezdte lefetyelni a sós vizet. Itta, itta, de bármennyi is fért belőle a hasába, egyszerre csak szétdurrant, és elfeküdt a vízben. A ló, amikor megértette, hogy az ördögnek vége, így szólt:
„No, most megmenekültünk! Én azonban nem tudok emberré változni mindjárt, mert már kilenc éve elvarázsoltak. No semmi, akkor átváltozom egy nagy kővé, és te, ha felemeled azt a nagy követ, megkapsz tőlem mindent, amit csak kívánsz.”
A férfi ekkor elbúcsúzott a megmentőjétől és elment a városba, ahol elszegődött a királyhoz kertésznek. Másnap, harmadnap az ifjú kertész, amikor befejezte napi munkáját, arra gondolt, hogy leveszi a fejéről az ördög üstjére kötözött kendőt. Mindjárt az udvarban meg akart fésülködni, de amint fésülte a haját, a kertben egyszerre olyan világos lett, hogy maga is megijedt. A királykisasszony ebben a pillanatban a kertben járt és nagyon elcsodálkozott a kertész hajának a csillogásától. Éjjel arra gondolt, hogy amíg alszik a kertész, ő odamegy, hogy alaposabban megnézze annak a fejét, hogy mitől fénylik az. Három éjszaka próbálkozott, míg negyedik éjjel sikerült levenni a fejéről a kendőt és ekkor meglátta, hogy a kertésznek aranyból és gyémántból van a haja.