A király kertésze

Olvasási idő: 5 Perc Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy férfi jólétben és boldogan a feleségével egy kis házban. Különösen egy nyári napon érezte magát nagyon boldognak, hogy még délig sem jött a sze­mére álom. Míg a felesége ott feküdt, ő fogta a puskáját és elment a közeli erdőbe vadászni. Az erdő szélén előjött egy nyúl, aki kedves hangon kérlelte, hogy ne lője le, inkább szegődjön el hozzá béresnek.

„Miért mennék el hozzád, ha magamnak ott van a kis házam és a kedves feleségem!”

„De ha leég a házad és a feleséged meghal?” kérdezte a nyúl.

Délután a vadász hazatért, és látta, hogy a háza leégett és a felesége meghalt. Most nagyon nagy volt a bánata, de amíg ott szomorkodott, már is ott termett a nyúl és felfogadta. Végül beleegyezett és egy félév alatt egy egész zsák aranyat összegyűjtött a béréből. A nyúlnál csak az volt a munkája, hogy három bogrács alatt tüzet kellett gyújtani és etetnie kellett egy lovat: háromszor vízben liszttel és egyszer zabbal. De a következő héten megtévedett és a liszt he­lyett is zabot adott. A ló megette a zabot, de nagyon nyugtalan lett és odahívta a gondozóját, a fülébe súgta:

„Testvér, nem jól mennek nálunk a dolgok, mert megszegtük az úr parancsát. Azonnal válaszd szét a hajad háromfelé, majd minden üstbe mérj ki egy adagot és gyújtsál jó tüzet. Utána jól töröld meg egy kendővel a hajad, meríts kását. Majd fogd a kefémet és a porolót, majd siess vissza hozzám!”

Miután a férfi mindezt elvégezte, már az istálló előtt találta a lovat, felnyergelve. A hátán a gondozója, és máris repül, mintha szárnya lenne, át a sáron, a vízen. A vízbe a bokájánál mélyebbre nem süllyedt a lába. Estig így repültek. Estefelé a föld szörnyen döngeni és zúgni kezdett. Egy kicsit hátranézett a lovas és nagy hegyeket pillantott meg a háta mögött. A hegy tetején maga az ördög állt. Az ördög, amint megpillantotta a lovast, dörgő hangon így szólt:

„Most az enyéim vagytok!”

Az ördög le akart szaladni a hegytetőről, hogy elkapja a lovast. A ló még időben odaszólt a lovasá­nak:

„Dobd le a hátad mögé a kefémet!”

A férfi mindjárt meg is tette. Az ördög, aki ott rohant mögöttük, megbotlott és eltörte a nyakát.

Másnap a föld ismét dobogni, zúgni kezdett. A lovas, amint hátra nézett, maga mögött most csak egy olyan nagy és sűrű erdőt látott, amin még csak egy csepp eső sem fér át. Az ördög a másik oldalról törte az erdő fáit, ropogást, recsegést lehetett hallani. A ló most azt a tanácsot adta az embernek, hogy dobja le maga mögött a porolót. Amikor ezt megtette, az erdő kitört fái azonnal újra kinőttek.

Harmadnap ismét döngött a föld. Amint hátranézett a lovas, azt látta, hogy az egész környéket tenger öntötte el. Az ördög, mivel képtelen volt átkelni rajta, elkezdte lefetyelni a sós vizet. Itta, itta, de bármennyi is fért belőle a hasába, egyszerre csak szétdurrant, és elfeküdt a vízben. A ló, amikor megértette, hogy az ördögnek vége, így szólt: