A gém, a halak és a rák

Olvasási idő: < 1 Perc

A gém ott élt egy tó mellett. Megöregedett, nem volt már ereje halat fogni. Gondolkozott, hogy tudna ravaszsággal megélni. Mondja egyszer a halaknak:

– Tudjátok-e, ti halak, hogy nagy baj fenyeget benneteket? Hallottam az emberektől, hogy le akarják csapolni a vizet, s titeket egy szálig ki akarnak fogni. Tudok én egy kicsi tavat a hegy mögött. Segítenék nektek, de hát megvénültem: nehezen repülök.

Kérni kezdték a halak a gémet, hogy segítsen rajtuk. Szólott a gém:

– Hát jó, megteszem a kedvetekért; átviszlek a tóba, de csak egyenként vihetlek, nem egyszerre.

Örvendtek a halak, valamennyi kérte:

– Engemet vigyél át! Engemet vigyél át!

És a gém elkezdte vinni: megfogta, a mezőre vitte s ott felfalta őket. Sok halat felfalt ott.

Élt a tóban egy öreg rák. Mikor a gém vinni kezdte a halakat, megneszelte a dolgot és így szólt:

– No, te gém, vigyél át most engem is az új szállásra.

A gém megfogta a rákot s vitte. Amikor a mezőig repült vele, le akarta vetni a rákot a földre. De a rák meglátja a sok halcsontot a földön, megszorítja a gém nyakát a két ollójával s megfojtja; azután visszamászik a tóba s elmeséli a halaknak, hogy mi történt.