Mese a legényről, aki nem tudott helyesen enni
Egy legény nem tudott helyesen enni. Nem tudta, hogy melyik ételt hogyan is kell elfogyasztania. Már háztűznézőbe készül, amikor az anyja mondja neki: – Hogyan fogsz ott enni? Hiszen te egyáltalán nem tudsz enni!
Mégis elment. Fogadták is a lányos házban, tojást tettek eléje az asztalra, de a fiú nem tudta, hogy hogyan lehet azt megenni, ezért inkább nem evett semmit. Mondta is a lány:
– Furcsa egy legény ez, semmit sem eszik.
Hazamegy. Kérdi az anyja:
– No, hogy volt? Mit adtak enni?
– Tojást, de nem tudtam, hogy hogyan kell enni, ezért semmit sem ettem.
– No, gyermekem – mondja az anyja – a tojást az asztalhoz kellett volna verni, majd meghámozni és darabokra vágni, és úgy megenni.