Világ-szépe
Megijed a pádisá a fia beszédén és az a legnagyobb gondja, hogy kiverje azt a lányt a fia fejéből. «Veszedelem arra még csak gondolni is, kész halál az ő szerelme.» De a fiu egyre sorvad, nincs öröm az életében. Egyre kérdi pádisá apja, hogy mi a szive kivánsága, miben telnék fia kedve. «Világ-szépét felkeresni», ez a fiu örök szava. Gondolja a pádisá, ha nem engedi, elpusztul, és ő lesz oka halálának. Menjen hát a szerelme után, hátha az igaz Álláh megkönyörül rajta.
Utra kel másnap a királyfi, és hegy oldalon, völgy tövében, nagy sikságon, meredeken, egyre hajtja a szerelme, világhires Világ-szépe. Megy az úton, mendegél, és amint egy tengerparthoz ér az útja, ott vergődik egy szegény halacska a homokban és rimánkodik a fiunak, hogy dobja vissza a tengerbe. Megszánja a fiu a halacskát és amint bedobja a vízbe, három pikkelyt nyujt oda neki a kis hal: «Hogy ha bajba találsz jutni, égesd el e pikkelyeket.»