A ló-dev és a boszorkány
Nagy bújával útra kel a lány, addig megy, addig mendegél, míg gyenge teste elfárad, hegy aljánál összeroskad. De íme eszébe jut a három szőr-szál, veszi az egyikét és meggyujtja. Ott az ura a karja közt, alig tudnak örömükben megszólalni.
«Nem megmondtam – szólt a legény nagy szomorún – hogy el ne árulj senkinek, ha most meglát itt boszorkány anyám, azonnal széttép. Ez a hegy itt a mi lakásunk, mindjárt itt lesz anyám, és jaj nekünk, ha észrevesz.»
Megijed a szegény szultán-lány, sír-rí nagy keservesen, hogy most találta meg az urát és már is el kell hogy veszítse. Megesik rajta a dev-fiu szive, egyet csap rá, almára változtatja és felteszi a polczra. Nagy visongva repül le a boszorkány a hegyről és sikítja, hogy emberszagot érez, emberhúst áhítoz. Hiába tagadná a fiu, nem hiszi az anya semmikép.