A kincslátó és a kisbíró
Végül összegyűjtötték a maradékot. A kincslátó reménykedett, hogy az már az övé lesz. De nem, a kisbíró megint így kiabált: „Ez az enyém, ez az enyém!”
Fogta a fazekát és üres kézzel indult haza a szegény ember. A kisbíró megkérdezte: „Figyelj csak! Mi van a fazekadban?” „Ez meg ez” magyarázta a kincslátó.
„Akkor kend be az én bal szememet is!”
Igen, igen, hogyan is szállhatott volna szembe a kisbíróval. Bekente. De a kisbírónak ez még nem volt elég: „Kend be a jobb szememet is!”
„Azt nem teszem meg, mert még bajba kerülsz.”
„Úgy? Nem fogadsz nekem szót? Azonnal kend be a jobb szememet is!” – kiáltotta a kisbíró. Rendben. De amikor bekente a szemét, azonnal megvakult. Később, mint egy vak koldust vezette a kisbírót, és amikor megkérdezték: „Mi történt a szemével?” – ő maga válaszolt: „A szemem túl sokat összegyűjtött, végül maga üres maradt.”