A hét holló
– Vajjon ki evett s ki ivott itt? kérdezték egymást. Valami ember volt, az bizonyos.
Akkor a legkisebb holló véletlenül a pohár fenekére pillantott s ott meglátta a gyűrűt.
– Nini, gyűrű! kiáltott. Ez a mi szüleink gyűrűje volt! Nézzétek!
– Az ám! Ez a mi szüleink gyűrüje! kiáltották mind nagy álmélkodással.
– Óh, Istenem, mondotta a legidősebb, ha itt volna a kis hugunk, azonnal megszabadulnánk az átok alól!
Abban a pillanatban elészaladt a kis lány az ajtó mögül, a hová elbujt volt, s im, halljatok csudát, a hét holló egyszeribe fiuvá változott! De milyen szép fiuk voltak! Sorba ölelték, csókolták a kis lányt, aztán se szó, se beszéd, indultak haza, megsem álltak, míg hazáig nem értek. Hát még otthon! Ott volt csak az igazi öröm!